»» ««

Eltűnt egy tinédzser búvár

Külföld

A közvélemény mindig érzékenyebben reagál arra, ha egy tizenévest ér baleset.

Ez Angliában sincs másként. A 14 éves búvár, aki merülés során tűnt el Devonban, nem került elő az intenzív keresés után sem, míg végül a hatóságok feladták. Louis Price édesapjával indult el merülésre egy gumitestű hajóból, majd a merülés végén rendben felemelkedtek a felszínre. Mivel aránylag messze voltak a hajótól, nem tudtak odaúszni, a csónakban ülő három ember (az áldozat édesanyja és rokonai) nem tudták beindítani a motort.

A víz felszínén levegő apa ezért a közelbe hívta a Jennifer Ann nevű búvárhajót, ám a fiú még azelőtt eltűnt, hogy a hajó odaért volna. A Jennifer Ann kapitánya, Rick Parker az apa kimentése után riasztotta a hatóságokat, akik elindították a keresést, majd a búvárhajó maga is keresni kezdte a fiút. Ehhez a nemzeti mentőcsapatok öt hajóval csatlakoztak, valamint 13 magánhajó és a rendőrség és a haditengerészet helikopterei.

Miután egy nap leforgása után sem jártak eredménnyel, a hatóságok bejelentették, hogy a továbbiakban nincs remény a fiú megmentésére, és már csak a testet keresik, ám egyelőre nem találták meg azt sem. Továbbra sem ismert, mi történt, ugyanis a hajónak jelezni szándékozó apa kicsit eltávolodott a másik búvárról, aki a szemtanúk szerint mellényét felfújva biztonságosan lebegni látszott a felszínen. A fiatal búvár nagyon jó úszónak számított, minden vízisport érdekelte. Louis már 12 éves kora búvárkodott, PADI végzettséggel rendelkezett.

[ CDNN ]
Minden információt -ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 54. Garfield33 2008 sze 09. 21:52  
Mennyivel jobban hangzana: 16 jó barát...

Bocsi, off voltam  :-)
 53. elche 2008 sze 09. 21:29  
köf, magam is javaslom ezt a végleges lezárást...
 52. áááááávadász 2008 sze 09. 21:26  
posztod első felére válaszolva fegyvertelennel nem harcolok.
második felére ... lásd fenn.

béke veled.
 51. Aladár 2008 sze 09. 21:19  
Fúúúúúúúúúúú
 50. csergezerge 2008 sze 09. 19:21  
vadász! hogy lehet erre a kérdésre, hogy "De ha már a kritikáknál tartunk: ez egy értelmes regisztrált név:áááááávadász...?" ilyen hüle választ adni?
És hogy függ össze ez az ifjú búvárral, aki eltűnt?

Tényleg! Nem hordanátok el magatokat az általános topikba?
Már azt hittem, hogy megtalálták szegény gyereket valahol egy tini csajok lakta szigeten. Erre kiderül, hogy csak egymásra találtatok...

szépen offoltam én is.

A további 49 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Middle Reef

Egypt, Red Sea

3/7 db alapján:érdekes(átlag: 2.9) átlagos nehézségű
max: 27m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléssziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajoknagy rája teknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés