»» ««

Búvárfotós felszerelések kölcsönzése

Fotózás

( hirdetés ) Sokak számára okoz gondot, hogy egy búvártúra előtt kitől kérhetnének kölcsön víz alatti fényképezőgépet, mert ekkora beruházást nem engedhetnek meg maguknak.

Előfordulhat az is, hogy valaki a választás előtt ki szeretne próbálni több típust. Másoknak csak tokra vagy külső vakura van szükségük. Eddig nem nagyon volt kihez fordulni, ám szerencsére változott a helyzet.

Canon S70+WP DC-40Aki búvárkodni kezd, a tanfolyam után egyből elkezdi azon törni a fejét, milyen szép volna megosztani barátaival, szeretteivel mindazt a sok csodát, amit a víz alatt láthat. Régen a víz alatti fotózás egy szűk kisebbség kiváltsága volt, mára viszont megváltozott a helyzet. A gépek és a tokok elérhetőbbek, abban viszont nincs változás, hogy megfelelő búvár- és fotóstudás is szükségeltetik a sikerhez. Persze kezdő búvárként, amikor még az alapvető felszerelési tárgyak vásárlása a legfontosabb cél, kevesen tudnak egyből gépet is vásárolni. Talán nem is feltétlenül jó ötlet, hiszen aki nem merül olyan sokat fényképezőgéppel, annak inkább megéri, ha egy-egy túra erejéig szerez egyet. Másrészt pedig a típusok széles választékából nem könnyű választani, a teszteket böngészve pedig elsősorban az derülhet ki, hogy másnak melyik gép tetszik - de a saját választási szempontjaink nagyon eltérhetnek a tesztelőkétől. A megoldás tehát az lenne, ha minőségi gépek választékából volna lehetőség a bérlésre, így akár több típust is meg lehetne ismerni, vakukat lehetne kipróbálni, különösebb anyagi befektetés nélkül. Eddig azonban nálunk nem volt erre szakosodott cég.

Szerencsére egy új vállalkozás, a Búvárfotó Bt. célul tűzte ki azt, hogy elérhető áron biztosítson lehetőséget búvárfotós felszerelések kölcsönzésére. Jelen pillanatban öt gép és a hozzá illő tokok, valamint különböző típusú vakuk bérlésére van lehetőség. A kifejezetten olcsón bérelhető Canon A10 és WP-DC 200 kombinációtól egészen a királykategóriát képviselő Olympus 8080-ig, mely akár TTL-képes tokozott rendszervakuval is bérelhető, mindenki megtalálhatja a számára kedvező összeállítást.

Bérelhető géptípusok: Inon D-180s
  • Canon A10
  • Canon A70
  • Olympus 5060 WZ
  • Canon S70
  • Olympus 8080 WZ
Külső vakuk:
  • Sunpak G-Flash
  • Inon D-180s
  • Olympus FL-20 eTTL rendszervaku
A bérlés díja egy napra géptípustól függően 700-3000 forint közé eshet, illetve ehhez kapcsolódhat még a külső vaku bérlési költsége. Lehetőség van önállóan a tokot vagy gépet bérelni is. A bérlés feltételeiről és a további információkról a Búvárfotó Bt. honlapján lehet tájékozódni.
(x)


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Tulamben, Drop Off

Indonesia

5/9 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.6) átlagos nehézségű
max: 30m, látótáv: 10-25m

parti merülésfal merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilág nyílt vízi fajoklegalább 1.5m-es hal csikóhal jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés