őslelet a bányatóból
Magyarország1/2. oldal
Ami a hírekben szenzáció, az átélve (no meg tudományos szempontból) valami egészen más, mint ahogy a bölénycsontot megtaláló búvár beszámolójából kiderül.
Az ember ("életútjának felénél" de olykor máskor is) néha olyan helyekre keveredik, ahová nem kellene. Vannak olyan vizek, amelyek nem alkalmasak a kedvtelési búvárkodásra. Azonban a "kincskeresés láza" elragadott. Van időm ezen gondolkodni, meg sok minden máson is. A merülő társam az unokaöcsém. Mit fog otthon mesélni? A bátyám engem megöl. Azt, amiben merülünk, csupán eufémizmusből nevezném víznek, sokkal inkább lágy iszap vagy átlátszatlan trutymó. A maszkomhoz szorított műszereket látom csak, de a mutatott értékeket nem tudom leolvasni. Társam mellényét egy pillanatra sem engedem el, így nem szakadunk el egymástól. Vakon tapogatózunk a tó iszapjában, ősállatok fosszilis csontjait keressük. Csak egyszer kerüljünk ki innen...A Hatvani Környezetvédő Egyesület munkatársainak a tudomására jutott, hogy a helyi egyik bányatóban a szívófejes kotrás során nagyszámban ősi csontok, mamut fogak kerülnek a felszínre. A bánya vezetésével egyeztetve szerveztek egy próbamerülést, hogy hátha búvártechnikával nagyobb csontokat is a felszínre lehetne hozni. A szívócsövek átmérője ugyanis viszonylag kicsi és csak a kisebb leleteket hozza a felszínre, a nagyobbakat csak kiszabadítja a kavicsmederből. Amikor a felszíni eligazítást tartották akkor természetesen mindannyian azt gondoltuk, hogy csontokkal teli a bánya nekünk csak fel kell szedni. Régebben jártam a gyöngyösi Mátra Múzeumban, ahol egy teljes mamut csontváz van kiállítva. Mondtam is a rokonnak, hogy mi majd nagyobbat, szebbet találunk. De eszembe jutott a Természettudományi Múzeum régi kiállításán látott óriás szarvas monumentális csontváza is. Egy olyan sem lenne rossz. Körülbelül tíz merülő búvár várja az izgalmas kalandot. Amikor letelik a munkaidő, a szivattyúkat kikapcsolják, akkor kezdődhet a merülés. A felszínen is zavaros a víz, de már 20 cm-es mélységben sem lehet látni semmit. Ilyen viszonyokat eddig még csak a Molnár János barlang István terméből jövet tapasztaltam vagy roncsból kifelé úszva. De, hogy kezdettől fogva semmit...
A látótávolságot nem javítja, hogy az iszapban kotorászunk, eleinte lelkesen, később eléggé elkomorulva. Néha találunk valamit, legtöbbször mamut fogat, de amikor feljövünk a felszínre ellenőrizni a műszereket mindegyik reménybeli leletünk nagyobb kaviccsá, vagy kővé válik. Az alakjuk egész jó de a gyerek is látja, hogy ez bizony kavics. Na ja, úgy könnyű ha látja...
Az ujjhegyeim már fájnak, de azért csak kaparom az iszapot, ha a kavicsos mederhez érek annál buzgóbban. Nem értem, hogy ha szivattyúzzák a tavat, akkor miért van itt fekete lágy iszap, de azt sem értem, hogy hol van már a mamutom. Levegőnk végére érve, kb. egy óra után üres kézzel jövünk ki a partra. Mások sem járnak nagyobb szerencsével. Azért próbálkozunk még. A partra kitermelt sódert vizsgáljuk át, de Fortuna most is másfelé jár.
Azért a merülésnek vannak tanulságai. Nem feltétlenül ott kellene búvárkodni, ahol a szivattyú még alig hagyta abba a munkát. Kellene egy lefektetett kötél, hogy egy vonal mentén lehessen végig úszni. Ne mindenki arra menjen, amerre éppen téved. Kölcsön reduktort kellene használni, mert az oktopuszomban víz helyett homok van és ereszti a levegőt. Ha az ürítő gombot piszkálom hátborsództatóan csikorog. Finom gulyással próbálnak vigasztalni a rendezők, de persze nem sikerül. A kezem teljesen tönkre ment, a körömágyam több helyen beszakadt, a körmeim csupa karcolás, még napokig fáj.
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 4) átlagos nehézségű 
Kecskemét
