»» ««

Élő és élettelen: eredmény illetve új kiírás

Fotózás

Eldőlt, kinek a képet szavaztátok meg a legjobbnak. A következő forduló témája: Sokszínű víz alatti világ.

A szokásos, másfél tucat képet számláló mezőnyben az előző két fordulónk győztese mellett rutinos búvárfotósok, köztük a Submarine bajnokság résztvevői is megtalálhatóak voltak. Nagyon úgy fest, ez a hét Zook barátunk hete, ugyanis jelentősnek mondható fölénnyel múlta fel ebben a fordulóban a mi versenyünkön is a többieket, ami nyilván örömmel tölti el az adriai verseny megnyerése után.

Az Élő és élettelen látogatók forduló győztese tehát:

Zook - cím nélkül, 65 pont


A további sorrend:
Archi - cím nélkül, 41 pont
nme - Látogató, 37 pont
analog-dialog - cím nélkül, 34 pont
zorro - cím nélkül, 25 pont
Thomasbuvar - Élő és élettelen, 24 pont

A győztesnek gratulálunk, és mindenkinek köszönjük a részvételt! Aki esetleg újból átböngészné a galériát, itt találja meg.
Ígértünk egy nyereményt a szavazóknak is, cse becenevű olvasónk volt a szerencsés, vele levélben is felvesszük a kapcsolatot.

Mivel most már beállt a havi rendszerességű versenylebonyolítás, egyből közzétesszük a következő forduló kiírását is, ami a korábban duplázó győztes, nme javaslatán alapul:

Sokszínű víz alatti világ
E havi témánk elég nyitott. Olyan víz alatt készült fotókat várunk,
amelyeken legalább három, karakteresen eltérő szín dominál egyetlen, vagy több, de egy fajba tartozó, színes élőlényen.
Tehát legalább három színnel büszkélkedő élőlényekről készült fotókat várunk, illetve az egy fajból való, de két különböző színváltozatú egyedeket is elfogadjuk.
A képküldés határideje: 2007. augusztus 15. éjfél

Ahova a képeket küldhetitek, felhasználói név megjelölésével: info (kukac) divecenter.hu


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 16. ADC 2007 aug 01. 21:51  
Gratulálok Zook! Végre Archi is tudott egy jó képet összehozni:-)  hihihi
 15. Garfield33 2007 aug 01. 14:30  
Bocsi, de te indultál ebben a fordulóban? Nem is emlékeztem a képedre - gondolom nem volt érdemes.
Hasonló, hasonló, de akkor is biztos az enyém volt a több.

Mellesleg Vasmacsnak igaza van: legalább a versenyző priviben tényleg megtudhatná, hogy mennyi pontot ért el.
 14. Bunny 2007 aug 01. 13:18  
nem :)
 13. VasMacska 2007 aug 01. 13:09  
Jut eszembe! a versenyen indulókkal legalább privátban közlitek, hogy a képükre hány szavazat érkezett?  már csak a miheztartás végett.
 12. elche 2007 aug 01. 12:10  
Most porig alázlak: hasonló pontszámokkal büszkélkedhettünk ebben a fordulóban. Így poénkodj.:)
A további 11 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Umm Gamar

Egypt, Red Sea

6/13 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.4) átlagos nehézségű
max: 36m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítésfal merülés roncs merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilág mesterséges élőhelylegalább 1.5m-es hal teknős delfin

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés