»» ««

Könyvajánló: A mélység mámora

A búvárkodásról

Ha éppen nincs új megjelenésű könyv olvasnivalóként, a búvár az antikváriumban nézhet szét.

Pásztor Ferenc könyvének alcíme: búvárkalandok. És valóban, a szerző kalandokról ír, nem is akármilyenekről, a bő két évtizede megjelent kötetben.

Előzetesen érdemes pár szót ejteni Pásztor Ferencről is, hiszen a fiatalabbak számára talán nem ismerős a neve. Nos, az ő nevéhez köthető egy olyan időszak, amikor a magyar búvárfilmesek munkáit a televízióban is láthatta a nagyközönség, pedig nem volt annyi elérhető csatorna, mint manapság. Pásztor Ferenc számos, akkoriban különösen egzotikusnak számító helyen forgatott csapatával, megmutatva a víz alatti világ szépségeit a búvárkodásról nagyon keveset tudó nézőknek.

Ezekről az utakról írta ezt a könyvet, de nem csak a víz alatti világ érdekességeiről írt. Az első részben Kuba a főszereplő, a Karib-tenger érdekességeit és a kubai emberek közvetlenségét egyaránt bemutatja a szerző. Aztán néhány adriai kaland után egy rendkívüli hajóútról ír Pásztor Ferenc: a Szaturnusz nevű vitorlással Splittől egészen a Ras Mohammedig és vissza hajóznak el, útközben forgatnak elsüllyedt városnál Kréta mellett, és átélnek számtalan megpróbáltatást- melyekről Pásztor Ferenc érzékletes beszámolót ad.

A szerző által többször említett és bocsánatos bűnnek tartott szuvenírgyűjtést ma már furcsálljuk, de sokkal-sokkal több a búvár is, akik több nagyságrenddel nagyobb kárt okoznának a gyűjtögetéssel. Szóval mai eszünkkel nem igazán érzékelhetjük, mennyire másak voltak akkor a körülmények. Ám éppen ezért érdekes ez a könyv, hiszen mi a búvárutazásnak ezt a formáját már nem ismerhetjük, és attól tartok, többségünk nem is fogja megismerni. Aki mégis kíváncsi rá, szeretni fogja A mélység mámorát.

Pásztor Ferenc: A mélység mámora
Sportpropaganda
1986
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 3. békabúvár 2007 jún 28. 10:29  
Hát igen, a szárazföldi adminisztratív "búvárszórakoztatás" a vérükben van:((( A következőt képzelném el róluk: Kompresszort csak zajterhelés mentesen, a lecsapódó veszélyes hulladék kondenzátum azonnali veszélyes hulladék lerakóhelyre történő beszállítása mellett lehetne használni, az erről kapott igazolást pedig merülés előtt be kéne mutatni a Lucska Kapetánián, remélem nem adtam nekik tippet:)))
 2. Bunny 2007 jún 26. 17:48  
Mélységesen egyetértek a nosztalgiáddal, és az okkal is amiért nem teszed. Egyébként a EB-társaink ezévi tevékenységét figyelve, amit a búvárbázisokkal művelnek gyanítom, ha megvennénk azt az engedélyt, akkor is halálra szívatnának.
De megmondom őszintén, bármennyire is kényelmes bázisról merülni, jobban a körülmények, meg minden, akkor is bennem is borzasztó nosztalgia van a régi adriás merülések iránt, amikor olyan helyeket merültünk amit lehet még soha, senki mert  csak ráböktünk a hajózási térképen és odament a hajó. De erről már sanyarogtam a képtáramban ...
/Keptar/album/49

 1. békabúvár 2007 jún 26. 17:21  
Sok minden változott azóta, a szuvenírgyűjtés megítélése is, bár ha jól emlékszem ezzel kapcsolatban az egyértelmű "zsákmányszemlélet" korszaka után éppen Pásztor Ferenc rótta az első elgondolkodtató sorokat magyar nyelven... Nekem mindenesetre súlyos nosztalgiám van a bevágjuk a kompresszort az autóba és a sátor ajtajából kiugorva merülünk az adrián típusú turnék után, és nem is feltétlenül életkori okokból, most is megtenném, ha elvi alapon nem tartanám felháborítónak a horvát egyéni merülési engedély díját. 

Merülőhelyek

Manuelita Coral Garden

Costa Rica, Pacific

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) átlagos nehézségű
max: 18m, látótáv: 4-10m

szafaris megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágcápa legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés