»» ««
optibandi hozzászólásai:

Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2
  fórumok / Hírek fórumai / 2009-06-02 Halálos cápatámadás Marsa Alam közelében
18. optibandi Ugrás 2009 jún 04. 17:55  
Négy nappal az eset előtt jártunk az Elphinstone-on. A reggeli merülés előtt láttunk a hajó alatt egy igen nagy fehérúszójút, akivel aztán a merülés alatt nem találkoztunk (sajnos?). Mikor már végeztünk, a tatról láttunk három kissebbet, és usgyi a vízbe... Együtt lebegtünk a felszínen, miközben a cápik alattunk 1-10 méteres mélységben, nyugodtan úszkáltak. Mi végig egy csoportba tömörültünk, nyugi volt a felszínen, és a víz alatt is. Kb. 10 percig csodáltuk egymást, majd elmentek. (és mi nem adtunk nekik kaját.)
  fórumok / Szakmai fórumok / Búvárbalesetek -események és tanulságok
2316. optibandi Ugrás 2009 jan 29. 16:38  
  Mivel kicsit lemaradtam a témáról időben egy kései reagálás:
A computerem (suunto) adatait ha letöltöm számítógépre, a program egyik részében szépen kiírja mennyi levegővel indultam, fejeztem be, és használtam a merülés alatt. ( be kell írni a palack méretét is!). Ezután az egyik adat a felszínre számított levegőfogyasztás lesz, amit  szépen vissza lehet követni minden merülésre.
Ez nekem sokat segített, hogy ki tudjam számolni, bizonyos mélységű merülésekhez mennyi levegőre, ill. mekkora palackra lesz szükségem.
Mivel egy jó ideje a fogyasztásom állandósult, pl. szafarira mindig 15l-es palack, de a múlt nyáron napi merüléseknél Hurgada közelében, 15 méter max. mélységig elég a 12es is.
  fórumok / Képtár megjegyzések / 2009 Csíkosak
213. optibandi Ugrás 2009 jan 10. 10:03  
  Szerintem, nem azzal van a gond, hogy DD megmondja a "tuttit", hanem a képeket beküldők  fotós hátterével, lehetőségeivel, amelyeket jobb lenne komplexen kezelni!
  Úgy gondolom, hogy ez egy igecsak amatőr fotósverseny, a szó pozitív értelmében. A képet beküldők közt, jómagam is, hobbiból fotózgatunk, -ezért a kompaktok fölénye - és ha egy kiírásra találok egy "odaillő" képet, hát beküldöm a buli kedvéért. És a szavazók többsége is ilyen amatőr szavazó, aki biztos máshogy látja a képeket, mint a "profik. Ezért nem szabad senkit hibáztatni.
  Nekem és a többségnek, jóval kevesebb képből van lehetőségünk válogatni, mint annak aki már régóta "ráfeküdt" a fotózásra. Szerinted hányan küldtek be képet úgy, hogy a kiírás után usgyi, kell egy jó csíkos kép!  Hibáinkat is csak hónapok múltán kezdjük el kijavítani, ha megyünk a következő búvártúrára. Ezért ne várj gyors javulást.
 Ha jól emlékszem, néhány hónapja DD lehúzta győztes képet, hogy technikailag ilyen-meg-olyan, míg az Övé második lett, és szakmai szempontok alapján biztos igaza is volt, de akkor gondolj megint a szavazók összetételére. Lehet , hogy ez verte ki a biztosítékot némelyeknél.
 Sok embert befolyásolhat a képek véleményezése még a szavazás előtt, pozitív és negatív értelemben egyaránt! Mondanak jót, rosszat, néhány képet kiemelnek a fórumba többször is! Ezekkel várni kéne a szavazás lezárásáig, utána lehetne megszakérteni!
  fórumok / Hírek fórumai / 2008-12-01 Novemberi győztesünk
92. optibandi Ugrás 2008 dec 02. 15:04  
 Akkor talán meg kéne hagyni a hónap képe versenyt az amatőrőknek, úgyis ők vannak többen és szavazhatnak rájuk a DC-olvasó amatőrők többsége!
 Képek véleményezésére, meg indítsanak külön fórumot akik hajlandók véleményezni,  meg olyanok, akiket ez érdekel és beküldik a képeiket!
 Aki meg már elég profi, vagy annak érzi magát, az induljon inkább neki való versenyeken, stb.
  fórumok / Szakmai fórumok / Búvárfelszerelések, barkácsolás
1148. optibandi Ugrás 2008 nov 15. 10:15  
-Melyik a legfényesebb popzenekar?

-???

-Kowalski meg a Vega!
  fórumok / Közösségi fórumok / Gépház üzen
1240. optibandi Ugrás 2008 sze 23. 14:31  
Ez tök jóó!
  fórumok / Szakmai fórumok / Búvárfelszerelések, barkácsolás
876. optibandi Ugrás 2008 sze 22. 13:02  
Válaszd a winget és nem lesz méretprobléma...
866. optibandi Ugrás 2008 sze 22. 09:45  
Van a Discovery-n egy sorozat, Mítoszirtók címmel. Két fazon van benne, akik néha olyan dolgokat csinálnak, amiért víz alá is kell menniük.
Ilyenkor elslattyognak a helyi búvárboltba, előadják mia helyzet, az eladó javasol valamit, majd a bolt mögötti kis - kb. 4x8x2m medencében ki is próbálják.
Na, ez itthon is jó lenne :-))
865. optibandi Ugrás 2008 sze 22. 09:40  
Egy kicsit meddő vita, hogy wing-hibrid-hagyományos, mert mindenki azt dícséri, ami neki bevált és ezen tekintélyes fórum alapján sem sem lehet eldönteni a kérdést, csak az olvasottak alapján.
Én kezdőként -10 merüléssel- próbáltam a winget és egyből megtetszett és bevált.
Van barátom, akin elég testes lévén, tök lükén áll a hagyományos dzsekije, de ő azt szereti, nem is akar mást.
Amiket az alábbi hozzászólásokban felsoroltatok, előnyként, hátrányként, egy rekreációs merülésen a lényeghez képest apróságok.
Ha nem tudod még, hogy milyet szeretnél, próbáld ki, akár uszodában is, rá fogsz jönni, neked mi a jobb.
Vagyunk itt egy páran, különböző cuccokkal és többen is felajánlottak próbát, hát tessék kihasználni!
  fórumok / Képtár megjegyzések / 2008 Jönnek a sárgák
81. optibandi Ugrás 2008 sze 15. 10:04  
 De Neki akkor is sokkal több van :-(
..és kössz!
79. optibandi Ugrás 2008 sze 15. 09:59  
 Örülök, hogy örömet szereztem, de csak olyan hobbifotós vagyok, merülés közben kitt-katt ide-oda. 4-6 búvár egy csoportban, nem akarom feltartani őket, egyébként is szeretek csak úgy nézelődni körbe-körbe merülés alatt.
 VMikiképei, pedig sokkal jobbak... :-((
  fórumok / Országok fórumai / Maldív-szigetek
153. optibandi Ugrás 2008 sze 12. 09:21  
Ideje lenne megnyitni az "Akik valamiért nem tudnak Maldív-szigetekre menni" fórumot... .-))
  fórumok / Közösségi fórumok / Általános napi beszélgetés
9003. optibandi Ugrás 2008 sze 12. 09:00  
Tavaly nyáron történt, hogy indulunk szafarizni, a főnök meg a check-in pultnál zsírozza le a túlsúlyokat... mellettünk lévő sorban két cicababa, kik úgy tűnt "dolgozni" indulnak Hurgadába, barokk komód méretű bőröndökkel... 40+kg darabja. Mivel fizetni nem akartak, elkezdek kipakolni... úgy 20 kg könyvet!! , pedig tutti nem egyetemisték lehettek.  Aztán egy hét múlva jöttek velünk haza. ( ??? )
8961. optibandi Ugrás 2008 sze 11. 14:01  
 Nem mindenki felhőtlenül boldog, ha cápát láthat :-))

http://www.mommo.hu/media/Gyanutlanul_capak_kozt

  fórumok / Képtár megjegyzések / 2008 Jönnek a sárgák
25. optibandi Ugrás 2008 sze 09. 12:41  
Mondjuk azt a pár szavazatot én is szívesen látnám a verseny végeztével. Így csak annak örülhetek, ha viszonylag sokan tekintették meg a képemet, vagy egy kis elismerést kapok, mint a legutóbb, amikor valaki kiemelte a fórumba.
Most is küldök majd, "hajrá outsiderek!" jeligével... :-))
23. optibandi Ugrás 2008 sze 09. 12:11  
 Ennek a fotósversenynek a játék, a buli a lényege  - vagy kéne hogy legyen.(?), nem hinném, hogy bárki is a kedves nyereményekre hajt.
 Gondolom vannak jópáran, akik merülés közben fényképezgetnek, hogy legyen emlék maguknak és amit megmutathatnak barátoknak, családnak, stb. és ezekből válogatva neveznek be egy-egy versenyre, ha fekszik a kiírás.
 A mási brigád, akik "menő" géppel fotóznak és ők azok, akik a fotózás miatt merülnek. ( Egy kicsit leegyszerűsítve! )
 Átnézegetve néhány versenyalbumot, vannak olyan témák, ahol az "amatőrök" is értek el szép sikereket, joggal, de van amikor esélyük sincs, ha valamelyik "profi" is indul.
 Végül gratulálok az összes eddigi győztesnek és ne vesszen a kedve azoknak sem akik eleve esély nélkül indulnak, csak a móka kedvéért, és azoknak sem akik igazi "ellenfél" nélkül vágnak bele :-))
  fórumok / Szakmai fórumok / Búvárfelszerelések, barkácsolás
763. optibandi Ugrás 2008 sze 05. 14:07  
A nyári túránkon az egyik srác pont egy ilyen Hollis ATS-szel merült, amit az indulás előtt vett, - hagyományos BCD-ről váltott - és nagyon meg volt elégedve vele.
762. optibandi Ugrás 2008 sze 05. 13:00  
Én 10 merülés után, tehát kezdőként vettem Apeks tech-winget, miután usziban kipróbáltam egy hasonlót ( az duplapalackos volt ) Az első tizet hagyományos jackettel merültem + ólomöv és annyira jó volt ez az új  megoldás ( tökhevederrel együtt:-)) - ami jól beállítva NEM nyom fel semmit a torkodba ), hogy többet nem akarok mást.
Szóval kezdőknek is pont ugyanolyan jó! ( Ez nem egy 200lóerős speedmotor ami kezdőknek nem való!)
  fórumok / Szakmai fórumok / Búvárbalesetek -események és tanulságok
1371. optibandi Ugrás 2008 aug 28. 17:16  
A "pontozgatást idézőjelbe" kellett volna tennem...
kérdőívet nekünk nem adtak és nem elemeztek.
Az első napi bemutatkozás és általános eligazítás után az egyesületünk  "főnöke" mondta el a saját kéréseit és a nekünk szóló szabályokat, amik egyébként megegyeznek minden általános és egyiptomi búvárszabállyal és mi be is tartjuk ezeket. Na, ezt fordíttatta le magának Rashiddal titokban és utólag azt mondta, már akkor tudta, hogy jó hete lesz..
1368. optibandi Ugrás 2008 aug 28. 16:45  
Egy történet Mimoval és velünk....
Drága ember ( Mimo ) hallotta valahonnan, hogy valakik pontozgatják őt, innen Magyarországról...!
Nos ő volt az egyik gájdunk és mivel mi nem találkoztunk még Vele soha, inkognitó tesztet végzett rajtunk..
Mohamed néven mutatkozott be és ő volt a harmadik, Ahmed és Rashid után. Soha nem irányított senkit, briefinget sem tartott, csak a saját csoportjának, amiben én is voltam és jellemzően mi mindig másfelé, mélyebbre, és jobb helyekre mentünk, mint a többiek. Merülés alatt szinte hátra sem nézett, - de lehet, hogy csak mi nem láttuk és egy hangos  szava sem volt. Mondhatjuk Rá, hogy tökéletes!
Szerénytelenül még meg kell jegyeznem, hogy mi egy igen fegyelmezett, nyugis csapat vagyunk, megfelelő felkészültséggel, még a kezdő búvárok is.
A túra végén aztán leleplezte magát, és örült, hogy ilyen csoportot vezethetett és mi is örültünk Neki :-))
Egyik este egy órán keresztül segített egy beázott lámpát megjavítani, sőt egyszer kölcsönadta a vadászuszonyát kipróbálni az egyik srácnak egy merülésre!
Legközelebb ha lehet Vele megyünk.
  fórumok / Szakmai fórumok / Búvárfelszerelések, barkácsolás
661. optibandi Ugrás 2008 aug 28. 16:02  
Én most szereltem fel a "DIR" féle hosszútömlős megoldást, a nyári túra előtt. Persze gyakoroltam az elhelyezését, használatát és kikértem olyan tanácsát is aki használja. Na, pont nem lóg semmi semerre, kényelmesen használható és akkor jött jól igazán, amikor egy kezdő társamat kellett "oktopuszon" visszakísérni a hajóhoz, kb5-8 peces úton. Ott aztán igazán kényelmes volt, hogy rendezetten egymás mellett tudtunk úszni-karnyújtásnyira...
  fórumok / Közösségi fórumok / Általános napi beszélgetés
7612. optibandi Ugrás 2008 júl 29. 14:52  
Talán Szürkebarát :-))
7609. optibandi Ugrás 2008 júl 29. 14:46  
Nekem wingem van és a súlyokat (vékony ruhához 4kg kell) én is a palacktartó övre teszem. Csak akkor furcsa, ha a hossztengejyem körül forgolódok, akkor egy picit megbillent, de normál esetben, vízszintes testtartásnál és a felszínen sem fordít semerre sem.
Vastagabb pl. 5mm-es ruhához 3-3kg súlya súlyzsebekbe az övre és 1-1kg hátra. Pont tökély.
7511. optibandi Ugrás 2008 júl 24. 09:08  
A szerda (júli. 30.) hajnali géppel megyek. Ha még aktuális, írj.
  fórumok / Hírek fórumai / 2008-07-21 Nyitott kérdések egy haláleset kapcsán
19. optibandi Ugrás 2008 júl 22. 13:30  
A száraz vízbefulladásnál víz kerül a gégébe, amit görcsöket okoz és lezárja. Víz nem megy be, de így is meg lehet fulladni. Ez a vízbefulladások kb.10%-a.
A nedves csoportba tartozik, ha
édes vízzel telik meg a tüdő - a vér két percen belül felhígul a tüdőholyagocskákon keresztül ozmózis útján, mert az édesvíz kevésbé sós mint a vér. A hígulás szétroncsolja a vérsejteket. Ha
sós vízzel teli a tüdő, a vér besűrüsödik, mert a vérben lévő folyadék átlép a tüdőbe, mivel a vér kevésbé sós mint a tengervíz, a vér mennyisége csökken.
Másodlagos fulladás akkor következhet be, ha csak kevés víz jutott a tüdőbe ( a balesetet szenvedett még eszméleténél is lehet és a légzés elsőre normálisnak is tűnhet ) , mivel idővel megváltozhat a vér kémiai összetétele.
15. optibandi Ugrás 2008 júl 22. 08:44  
Még az alaptanfolyamon, uszodai készülékes gyakorlás közben, maszkürítésnél szippantottam vizet az orromon keresztül. Erős köhögési roham tört rám, de véletlenül, vagy ösztönösen (?) nem vettem ki a reduktort, hanem köhögtem rendületlen, míg el nem múlt a rossz érzés. Az egész úgy játszódott le, mintha ívás közben félrenyelsz, aztán köhögsz és előbb-utóbb elmúlik. Az oktató végig ott térdelt előtem és kontrollálta az esetet, de nem kellett beavatkoznia. Utólag érdekes és jó tapasztalat volt, hogy reduktorral a szájban ezt meg lehet csinálni, de a lényeg, hogy maradjon a szádban végig a reduktor!
  fórumok / Közösségi fórumok / Általános napi beszélgetés
7443. optibandi Ugrás 2008 júl 21. 12:36  
Távol álljon tőlem, hogy bárkit megbántsak, de...
http://www.youtube.com/watch?v=rPasPmXnjPI&feature=related
  fórumok / Szakmai fórumok / Búvárbalesetek -események és tanulságok
1206. optibandi Ugrás 2008 júl 19. 09:34  
A Thistlegormnál volt, hogy a mi hajónkon kívül, csak egy másik volt ott és a német barátaink már majdnem a létrán voltak, mikor szóltunk, hogy rossz helyre jönnek. Aztán azt akarták, hogy a zodiac vigye má' át a sajátjukra... ekkor felhívtuk a figyelmüket a lábukon lévő uszonyaikra, hogy küzdjék le azt a 30 métert horizontálisan...
  fórumok / Közösségi fórumok / Általános napi beszélgetés
7392. optibandi Ugrás 2008 júl 18. 18:05  
A 7391.-t pokica-nak küldtem:-))
7391. optibandi Ugrás 2008 júl 18. 18:02  
Má' elnézést, hogy beleszólok, de én 10 merülés után rögtön egy olyat ( Apeks háttámlás wing, olyan tech féle ) vettem, miután kipróbáltam és szerintem is tökéletes. Ne halgasson senki a károgókra, próbálja ki, oszt elválik, teccik-e vagy sem. Nekem is kezdetektől bevált.
  fórumok / Szakmai fórumok / Víz alatti fotózás és videózás
5040. optibandi Ugrás 2008 júl 12. 19:45  
Ehhez nekem már csak egy nagyarányú karitatív gyüjtőakciót kell szervezni.... az én támogatásomra, natürlich :-)) !
5038. optibandi Ugrás 2008 júl 12. 19:20  
Persze, hogy az irígység szól belőlem, de a ragya verné ki, hogy ilyen helyekre járhat! :-))
  fórumok / Hírek fórumai / 2008-06-26 Filmverseny: zárult a harmadik forduló
9. optibandi Ugrás 2008 jún 26. 12:37  
Én meg csak gratulálok a készítőknek és főleg a nyertesnek!
  fórumok / Szakmai fórumok / Víz alatti fotózás és videózás
4826. optibandi Ugrás 2008 jún 24. 10:08  
Én már majdnem "békebeli" vagyok és bár az ofotért iskolában minkettőt tanítoták, valahogy a lényeg inkább a szemüvegoptika felé irányult. A suliban pedig már akkor sem tanítottak olyan sokat... én is a gyakorlatban szereztem a tapasztalatom. A kettő egyébként csak a kiindulási pontnál találkozik, onnan olyan élesen szétválik a két szakma, hogy még! Egy "optika" üzletben manapság csak szemüvegekkel foglalkoznak és mivel kb.200 féle szemüveglencse van, néha bizony ez is sok.
4821. optibandi Ugrás 2008 jún 24. 09:56  
Garfieldnek igaza van, egy objektív ( bár ezt bizonyára tudják a fotósok,) több lencséből áll, ún. lencserendszer,és ezt otthoni barkácsolással lehetetlen utánozni, bármilyen ügyes és tanult is az júzer. (na, erre még emlékszem)
4818. optibandi Ugrás 2008 jún 24. 09:43  
Ég is a pofám miatta, rendesen :-))
és mosanság a saját boltom piaci réseit tömkörészem...
4815. optibandi Ugrás 2008 jún 24. 09:17  
Amikor én iskolába jártam, meg bolti gyakorlatra, a legmenőbb dolog az Ofotért-nél a Zenit fotopuska volt, kb. 3190.- Kádár-forintért és a tanultak itt meg is álltak. Azóta én csak szemüvegekkel foglalkozom, fényképezőgépekhez nem merek és nem is tudok hozzászólni, sajnos. A tankönyveinkben nem voltak erre utaló dokumentumok:-))
  fórumok / Szakmai fórumok / Búvárfelszerelések, barkácsolás
108. optibandi Ugrás 2008 jún 21. 09:38  
A búváros adok-veszek oldalon láttam a következö lámpát:
SEPIA ledes 50W - akkutankos. külön lámpafej
A kérdésem; látott, vagy használt valaki ilyet, van valami tapasztalat?
Előre is köszönöm!
  fórumok / Közösségi fórumok / Általános napi beszélgetés
6638. optibandi Ugrás 2008 jún 20. 09:21  
Friss hír magyar búvárokról:
http://www.hirszerzo.hu/cikk.rabszolgaszallito_hajo_roncsait_fedeztek_fel_magyar_buvarok.70000.html
6590. optibandi Ugrás 2008 jún 18. 16:51  
A műtét jó megoldás lehet azon "fiatalok" számára, akik rövidlátók ( - dioptria ), de túllátók (+dioptria) esetén nem egyértelműen ajánlott. " Időskori" túllátást pedig nem lehet javítani műtéttel.(pl. olvasószemüveg kiváltására).
Asztigmiásokat ( akik cilinderes szemüveget viselnek) is lehet javítani nagyon sok esetben kontaktlencsével.
A maszk alsó részébe applikált olvasórész jó ötlet, már láttam ilyet, de az Ausztriában készült. Sajnos nem tudom hogyan lehetne úgy ragasztani, hogy a dioptriás lencse és a maszk üvege közé kerülő ragasztó ne torzítson és eléggé ellenálljon a sós víznek. (Bűnömül fel lehet róni, hogy még nem kutakodtam a megoldás után!)
  fórumok / Szakmai fórumok / Víz alatti fotózás és videózás
4758. optibandi Ugrás 2008 jún 18. 13:18  
Hát én is szívesen elmennék egy hosszú hétvégére, bár inkább csak fényképezgetni és merülni, mert a közeli ismerőseim nincsenek rácuppanva az Adriára és egyedül nem vágnék neki. Mennyivel jobb olyanokkal, akiket az ember mér névről ismer!
  fórumok / Közösségi fórumok / Általános napi beszélgetés
6583. optibandi Ugrás 2008 jún 18. 13:04  
Én speciel kontaktlencsét használok és ezt alaposan kipróbáltam uszodában, különböző helyzetekben, maszkürítés, úszás maszk nélkül. Kicsit óvatosabban mozogva, semmi probléma, csak egyszer jött ki, akkor is azért, mert ugrottam egy fejest a partról és közben kinyitottam a szemem.
Bár sajnos a kontaktlencse nem oldja meg azon élemedett korú búvártársaink problémáját, akik távolra még jól, közelre viszont rosszul látnak. :-))
6582. optibandi Ugrás 2008 jún 18. 12:55  
A becsiszolást az előbb említett probléma hátráltatja. Beregasztani én sajna nem tudok és ezzel az is a baj, hogy olyan lencsét kéne rendelni, amelyik egyik oldala sík, mint a maszk üvege, hogy egyáltalán ragasztható legyen, ilyen lencsét meg legyértatni szvsz semmivel sem lehet olcsóbb, mint cserélhető lencsés maszkba lencsét venni. Ez utóbbi megoldás pedig valószínűleg a legjobb.
6580. optibandi Ugrás 2008 jún 18. 12:15  
Mondjuk én hajlandó lennék, de az a probléma, hogy a szemüveglencse-gyártók nem készítenek olyan nagy átmérőjű "nyers" lencsét, amelyik elég méretű lenne egy maszkhoz. Máshonnan meg nem tudok szerezni:-((
6401. optibandi Ugrás 2008 jún 11. 09:50  
Olvastam én is a piramisok korát ( is ) boncolgató könyvet, melyben azt veti fel a szerző, miszerint a legrégebbinek tartott Nagy piramisok, Gízában, vannak a legjobb állapotban, míg az utánuk épültek mind sokkal rosszabbak. Azt mondja, erre egyetlen társadalomban sincs példa, hogy építészeti technikájuk visszafelé "fejlődött"! Azokat nem is ők építették, csak a többit, amelyek nem olyan jól sikerült utánzatok.
  fórumok / Szakmai fórumok / Víz alatti fotózás és videózás
4635. optibandi Ugrás 2008 jún 10. 16:28  
Iszonyatosan nagylelkűen, én csak örültem, hogy ott lehettem:-))
Egyébként már előre lefizetett a VIP-Lounge-ban!
4633. optibandi Ugrás 2008 jún 10. 16:09  
A 4607-es bejegyzésre akartam....
4632. optibandi Ugrás 2008 jún 10. 16:08  
Dejóó! Ezen a filmecskén én is rajta vagyok, úgyláccik, megindult a karrierem:-))
Klassz a film!
  fórumok / Képtár megjegyzések / Maszk mögött
36. optibandi Ugrás 2008 jún 07. 15:54  
Kösszi!
34. optibandi Ugrás 2008 jún 07. 10:28  
Ahhoz, hogy felraktam a képét? Majdcsak kiengesztelem valahogy! A kép egyébként tetszett Neki.
Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2
Fórum v1.104 - © 2007-2018 Bunny

Merülőhelyek

Abu Nuhas, Carnatic Wreck

Egypt, Red Sea

4/7 db alapján:érdekes(átlag: 4.4) átlagos nehézségű
max: 26m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilág nyílt vízi fajok mesterséges élőhelymantarája teknős jelentős halraj nyílt vízben nagy rája

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés