Ugyan már, évtizedekig merülgetnek egyedül.
Tudják, és azt mondják, inkább a rizikó, mint egy rakás kapálózó búvár az obi látómezejében.
Aztán baj esetén, midőn fuldokló neuronjaik kicsi csápjaikkal még megpróbálják magukhoz láncolni az utolsó szabad oxigénmolekulákat, legalább azzal a boldog érzéssel lobban el a tudatuk, hogy nem mások hülyesége miatt haltak meg...

Illetve már nem tudják megmondani ezt tényleg akarták-e bevállalni.

Nem is kell oda hibát elkövetni. Elég egy pillanatnyi rosszullét, hogy kiessen a szádból a redó. Egy társ mellett van esélyed, egyedül nincs. De a magányosan merülő fotósok tuják ezt és bevállalják...

Nem hiszem, hogy ekkora merülési tapasztalattal valami olyan hatalmas hibát követhetett volna el! Esetleg szívroham?? Nem tudom elképzelni mi más történhetet, habár a merülés körülményeiről, annak profiljáról semmit se tudunk meg a cikkből! Jó lenne tudni mi is történt igazából, biztos lehetne belőle tanulni! Isten nyugosztalja!

Az a baj, hogy a fotósok egy kicsit mindig kilógnak a szabályból, felteszem a profi fotósok meg még jobban.

"Skiles jelezte társainak, hogy kifogyott a nyersanyagból ezért a felszínre emelkedik. A többiek nyugtázták ezt, ám pár perccel később azt vették észre, hogy társuk mozdulatlanul fekszik az aljzaton."
Tisztelettel és gyásszal a szivemben az elhúnyt iránt, felidézném azt a régi, de sajnos csak kevesek által használt szabályt, miszerint ha valaki a felszinre emelkedik, akkor a társa mindaddig figyelemmel kiséri, amig a felszinre emelkedő mindkét lába el nem hagyja a vizet vagy vissza nem tér társához.
(Két ember esetén ez a merülés befejezését jelenti, csoport esetén a társ a csoport tagjaként kiséri figyelemmel a felemelkedő társat).
Ennek a szabálynak az alkalmazása talán adhatott volna pár perc esélyt Wes Skilesnak. Talán.
Béke poraira.