Miért? A címben is benne van a vadászat...

ez azért csúnya volt, hüpp-hüpp

én az egészséges vadat nem bántom. olyannyira nem, hogy a legnagyobb baromságnak tartom a golyóérett trófeás vadat a szaporodási időszak elején kiemelni az állományból. ez nonszensz!

100%-ban egyet értek veled. tényleg! ja, és itt abba is hagyom még a billentés előtt:)

Szerinted tud célozni vagy felismeri? :)  Bocs, Medve

Az egészségeset nem tudod eltalálni?   :-)

Medve. Azért érzed, hogy ez egy kcsit sántit. Ha nem lennénk, akkor a vadak nyugodtan élnének. Bár ez nem teljesen emberbaráti mondat és semmi köze az aranyhoz és a kincsvadászokhoz. S..be fognak bennünket billenteni ....

a vadkár annyiban az emberi tevékenység eredménye, hogy ha i) nem vennénk el a vad életterét, akkor a vad nem enné meg a gabonát; ii) ha az ember nem hozna olyan jogszabályt, hogy a vt-nek fizetnie kell a vadkárért akkor is, amikor a paraszt dierekt olyan helyre vet csemegekukoricát, ahol i) tudja, hogy nem is lenne megfelelő a termés; ii) tudja, hogy disznókonda vackolóhellye van a közelben. ami a természetes szelekciót illeti, igen, működne az a maga ütemében, de a baj az, hogy a vad életciklusa is felgyorsult, és a szociális stressz miatt sokkal gyakoribbak a fertőzéses, járványszerű betegségek, amik pont azért tudnak tarolni, mert beszűkült életéren él nagyjából ugyanannyi vad... szóval, a vadászat szükséges rossz.

Ha valamit kilősz és nem eszed meg, akkor azzal  az evolúciós motort  piszkálod. Mint már mondottam. A vadkár pedig az ember "ténykedésének" terméke.   A beteg, gyenge, törött lábú vad ügyét pedig a természetes szelekció elvégzi. Nem kell ahhoz az ember önkényes döntése. Mint megtért, volt vadász.

az igazság az, hogy én nem is fizetek a lövésért, mert az esetek 99%-ban beteg, gyenge, törtö lábú vadat lövök. az 1% meg vadkárelhárítás, tehát annyira sokat nem spórolnék... itt inkább az elvre próbáltam mutogatni...

ez szervezetlenül nem megy:)

Esetleg ne lődd ki, akkor spórolsz egy csomó pénzt...

csináld szervezetlenül és fizess nekem. akkor legalább én is jól járok. :)

na az  van :-)

és lőn megvilágosodás:)

és eljő a jeges (medve):-)

a medvehalászathoz először is végy egy jó nagy medvehálót...:)

ok., rendben, nem a rómaiak sara, de akkor ki volt az az elvetemült, aki kitalálta ezt a rendszert? és legfőképpen miért? milyen logika mentén?

és mi van a medvevadászattal ? :-)

Mehet, a római jog nem ismerte a halászati vagy vadászati jogot, így bárki bármilyen állatot kilőhetett elfoghatott (így lett külön, jövedelmező iparág az amfiteátrumi vadállat beszállítás a birodalom területén) stb. A birtokos ugyan tilthatta a birtokán a vadászatot, ám ha valaki ennek ellenére kilőtt egy vadat, az övé lett, és legfeljebb birtokkeresetet indíthatott ellene a tulajdonos, később ez máshogy lett, de erről már nem tehettek a rómaiak:) Gondolom ez egyfajta szociális védőháló volt, hogy ki mit elejt, egye meg:)

értem! bónuszkérdés mehet? mi a p. van a vaddal? soha nem fogom megérteni, és nem is vagyok hajlandó megérteni, hogy én etetem télen a vadat, én itatom nyáron a vadat, az mégis az államé, de ha szervezett formában lövöm ki, akkor a vadásztársaságnak fizetek...

Igen, némi eltéréssel: alapvetően a telkeken található ásványvagyon a telek része volt, és kiaknázása a tulajdonos joga volt, viszont a IV.századtól egy császári rendelet az általános bányászatot már úgy határozta meg, hogy az lehetséges a tulajdonos engedélye nélkül is, azzal, hogy 1/10 a kitermelőé, 1/10 az államé és a többi a telektulajdonosé ezzel a telektuladonost gyakorlatilag a bányászat tűrésére lehetett kötelezni. A rómaiak is rájöttek a századok előrehaladtával, hogy adóztatni kell a "föld méhének kincseit" bár egyértelműen nem vették állami tulajdonba.Míg a kontinentális jogfejlődés során egyértelműen az ami a földben van az államé szemlélet került mindenütt előtérbe.

ez a bányakincs sztorija is? én úgy tudom, hogy a római jogban a bányakincs a só kivételével a telektulajdonosé. ellenben most asszem a kontinentális európában mindenütt az államé...

Nem bonyolult, csak a mindenütt - legalább részben - igaz egzakt szabályozástól nagyon távol áll:)

A kérdés az, hogy meddig tudnánk Téged követni. :)

Nincs mit, és a nemzetközi egyezmények hatályosulási problémáit még bele sem vettem:)

Köszönjük. Nem egyszerű a "vizes jog" :)

Jessop cégét a feltárás után szétcincálta az angol adóhatóság...

A római jog recepciója valóban erősen érvényesült az angolszász jogrendszerekben, de a tulajdonjogi igények érvényesíthetősége mellett érdekesen alakult a kincstalálás szabályozása is: a római jog szerint a "kincs olyan értékes ingó dolog amely emberemlékezetet meghaladó idő óta el volt rejtve, úgy, hogy tulajdonosa többé ki nem deríthető" (Paulus) A tuajdonszerzés felette az idők során változott, Hadrianusig a a kincset a telek részének tekintették. Hadrianus rendelete szerint a saját telekben talált kincs a találóé lett, az idegen telekben talált kincsen pedig fele-fele arányban keletkezett közös tulajdona a találónak és a telektulajdonosnak. Marcus Aurelius rendelete szerint azonban valamennyi talált kincs fele-fele illette a találót és az államot. Az utolsó római jogi rendelkezés a kérdésben Leo és Zeno császárok 474. évi rendelete volt, amely szerint a találó nem tarthatott igényt az egyébként neki járó részre, ha a telektulajdonos engedélye nélkül kutatott kincs után, vagy kutatás közben "varázseszközöket" használt. A Justinianusi kodifikációba már így kerültek be a kincstalálásra vonatkozó rendelkezések. Később ezek épültek be a jelenlegi angolszász típusú jogrendszerekbe, (gyönyörűen megjelenik szinte szó szerint pl. a dél-afrikai búrok által kodifikált jogban)míg a kontinentális jogfejlődés általában mindenütt kialakította a "régészeti lelet" fogalmát és az ebbe a körbe tartozó kincsek felett fenntartotta a kizárólagos állami tulajdonjogot. A jelen döntés azért érdekes, mert az amerikai bíróság eszerint elismerte a spanyol állam "kincstalálást" megelőző tulajdonjogát. A hajómentésért ésszerű időn belüli semit nem tevés keretében már szóba került az is, hogy azt is vizsgálni kell, hogy az adott korszakban megvoltak-e a hajómentés technikai feltételei az adott mélységben egyáltalán, így ezt már nem feltétlenül tekintik elmaradása esetén a tulajdonjogról való egyértelmű lemondásnak. Ami viszont szerintem azért örvendetes, mert így a régészeti lelőhelyeket kitermelő, vagy névleges ásatásokat tartó konzorciumok tevékenysége esetleg visszaszorulhat.

gondoltam, hogy van azért a dologban valami huhuhuhuncutság. ööö, izé, mi van a többi 34 rúddal? egyébként pétervárott voltunk a balti tengeri flotta múzeumában, ahol ki van téve egy tengeralattjáró rakományának néhány darabja. platina tömbök. állítólag azokat meg hollandok hozták fel a 70-es évek középtáján...

A nemzetközi vizeken ( általánosan elfogadott a  parttól számított 12,5 NM túli víztér, bár egyes országok nagyobb
területen is  próbálnak felségjogokat gyakorolni ) azt a szabályt alkalmazzák, ha az elsüllyedt hajó és/vagy a rakomány tulajdonosa(i) ésszerű időn belül semmit sem tesznek a hajómentésért, ezt úgy kell értelmezni, hogy le-
mondtak a tulajdonjogukról, és a találó szerez tulajdonjogot a roncson és rakományán is. Egyedül az a bökkenő, hogy ezt a szokásjogi gyakorlatot  sok ország megkérdőjelezi, főleg akkor, ha valaki kikaparta a gesztenyét, és megtalált
egy értékes roncsot. A rutinos kincsvadászok ezért mielőtt felfednék egy azonosított értékes roncs megtalálásának helyét, a szóba jöhető tulajdonosokkal kötnek koncessziós szerződést a rakomány mentésre. A leghíresebb eset az
HMS Edinburgh története. A cirkáló 1942-ben az oroszországi Murmanszkból Londonba tartott, az egyik bombakamrában 4,5 tonna színarannyal, amit a szovjetek küldtek a brit kormánynak, a háborús szállítások fejében.
1942 május 2-án három német romboló megtámadta, és elsüllyesztette nemzetközi vizeken a cirkálót. Keith Jessop és csapat megtalálta a roncsot, 1981-ben. A rakománymentés előt Jessop cége megállapodott mind a szovjet, mind a brit
kormánnyal, a tulajdonjogról. A megállapodás szerint Jessop cége a rakomány 45%-át kapta, a fennmaradó részen a
két kormány osztozott. jessop a 465 aranyrúdból 431-et hozott fel, amelynek értéke - akkori áron - meghaladta a
43 millió fontot.

ja, bocsesz, itt nem egyértelmű, hogy milyen felségvizen találták a cuccot. ha spanyolon, akkor az természetesen egy másik történet...

én azt nem értem, hogy ha elvileg nemzetközi vizen találsz egy elhagyott hajót, és azt Te szerválod be a kikötőbe, akkor az rakományostul együtt a tiéd. ha jól tudom. miért nincs ez így a kincsekkel vajh'? csak azért, mert azok víz alatt vannak?

Ajog és az igazság édestestvérek. Mint Káin és Ábel. Úgy látszik mára csak a Káinok maradtak.:-((

A hajómentési jog fő problémája a tulajdonjoggal kapcsolatos elévülés kérdése. A legtöbb európai ország, így köztük
Spanyolország jogrendjében - a római jog hagyományainak megfelelően - a tulajdonjogi igények nem évülnek el, a
tulajdonos, vagy jogutódja elvileg korlátlan ideig felléphetnek követelésükkel. Az angolszász joggyakorlat ennél rugal-
masabb, és a találó igényét ismeri el szemben a tulajdonoséval, feltéve, hogy a tulajdonos elvárható időn belül nem tett semmit a hajómentés érdekében. Ez utóbbi gyakorlattal áll szemben a cikkben említett ítélet, és ennyiben újszerű.
Ha a roncs illetve a rakomány eredete megállapítható, a jogi problémák elkerülése céljából a legjobb, ha a felfedezők
illetve a leletmentést végzők szerződésben rögzítik a tulajdonossal illetve a jogutóddal azt, hogy ki milyen arányban
részesedik a megtalált kincseken.