Drága? Az az úszó lakótelep se lehet egy szegényház....

Különben is, én ennél sokkal egyszerűbb megoldásról hallottam: bazi nagy lakóhajókat építenek, utcákkal, üzletekkel, munkahelyekkel, iskolákkal, stb. Olyan kb. 20-30 ezer személyeseket. És ott élnek az emberek, dolgoznak, tanulnak. A hajó meg csak úgy utazgat az óceánon...

Szerintem sokkal egyszerűbb lenne megszüntetni a tömegnyomort (a hollandok pl. 15 millióan vannak fél magyarországnyi területen), és nem kellene ilyen jó drága kényszermegoldásokon gondolkozni... Arról nem is beszélve, ha elönti őket a tenger vége a tulipán biznisznek és éhenhalnak. Vagy elköltöznek. És akkor minek a drága ház...

Ebben csak az a hülyeség, hogy ahol mínusz 50-100 méteres mélyföldön élnek az emberek és a tenger betör a gát mögé, na azok ba..hatják a 4 m-es cölöpeiket.

Erről látod nem is tudtam. Micsoda setét foltok vannak a múltadban :D

Az úszóház, mint szakkifejezésés mint társas időtöltés helye, a szegedieknek már jó régen ismert, mert a Tiszán már az elmúlt évezred első felétől több úszóház is volt.  Mára sajnos már csak néhány maradt, amiknek az állaga megőrzésért heroikus küzdelmet folytatnak a bérlők.
Ezeken az úszóházakon nagy élet volt. Tavasszal kikerültek a téli kikötőből, és a város közepét átszelő folyószakaszra vontatták őket, ott lekötötték a helyükre, és a törzsközönség ettől kezdve ezeket az úszóházakat, mint nyári rezidenciát használta. Azaz voltak bérelt kabinok, ahol a fürdőruhákat  és egyéb strandélethez szükséges rekvizitumokat lehetett tartani, és  akinek volt egy két szabad félórája, az leszaladt az úszóházra, ott a büfében evett - ivott valamit,  míg nem volt annyira szennyezett a folyó úszott egyet, letusolt, majd ment vissza munkahelyére dolgozni, vagy ügyeit intézni. Aztán délután ott lehetett töletni az időt egészen késő éjszakáig. Baráti közösségek alakultak ki, mindenki mindekit ismert, és általában jóban is volt mindekivel. Voltak aztán a horgászok, akik ladikjukat itt tartották, innen jártak ki a vízre, vagy csak a házról dobáltak be. Voltak evezős hajók, a tárolóból vízre tette ki-ki a sajátját, és ment evezni, kajakozni. A hét végét rendszeresen itt töltöttük, voltak nagy főzések, halsütések, italozások, bulik, volt, hogy a nagy kánikulában a pokoli panelek lakói itt is aludtak.
Itt nőttek fel az én gyerekeim is, az idősebb úszóházi korosztály nőtagjainak féltő vigyázása mellett. (Mindegyik gyerekemnek több fogadott nagyanyja is volt.)- akiket aztán cseperedvén kelléképpen idegesítettek is rajcsúrozásukkal. Gyakorlatilag három generáció fért meg mindig egyszerre. Nagy eszemecserék helyszíne is volt az úszóház, hiszen tagjai között volt Huszák professzúr úrtól kezdve a múzeum igazgatóján keresztül, Horváth Karcsi (bácsi) tanár úrig sok nagynevű szegedi, lejártak a szinházi emberek,  Lang Györgyi és persze Boncz Géza kedvelt helye is volt, amikor hazajött Szegedre.
Szóval szép élet volt az.  
Ez a kellemes emlék jutott eszembe erről a cikkről.