Egy csapatban?
A búvárkodásrólAmikor Bobály Mihállyal beszélgettünk, a külfödön töltött idő mellett elég sok szó esett arról is, mit gondol a hazai búváréletről. Kicsit kívülről látva mindazt, ami nálunk zajlik, karakteres véleményt formált állapotainkról.
Az egyértelműség kedvéért euróban számolva, elárulta, hogy bár első látásra a külföldi tanfolyamok 300-350 eurós ára lényegesen magasabbnak tűnik a hazai 200 euró körüli árszínvonalnál, de hozzátette azt is, hogy ebben külföldön minden benne van, nincs külön kártyadíj, nem kell pluszban fizetni a könyvért, merülésért, egyebekért. Ha ezeket, az itthon gyakran felszámított költségeket is hozzáadjuk a hazai tanfolyamdíjakhoz, akkor máris közelednek az árak. Ráadásul a tanítási lehetőségek, az első merülési élmények összehasonlíthatatlanok.
Amennyiben valaki mégis tengerben szeretné a nyílt vízi vizsga lehetőségét biztosítani a tanítványainak, külföldön kell lebonyolítania a tanfolyam gyakorlati részét, ez viszont a járulékos költségek miatt már semmivel sem olcsóbb, mint ha valaki eleve külföldön tanul. És
ezzel együtt is, jóval kisebb a hazai tanfolyamok anyagi haszna az oktató számára, hiszen nem áll rendelkezésre az az infrastruktúra, ami az önköltséget alacsonyan tartaná. Erre vezethető véleménye szerint vissza az, hogy sok magyar oktató tevékenysége a legális oldalról inkább a szürke zóna felé látszik csúszni. Tehát korántsem az üzleti etika szabályait figyelembe véve működnek, ami rányomja a bélyegét az egymás közötti kapcsolatukra is. A mélyben gyökerező ellentétek pedig gyakran teljesen értelmetlen, szánalmas vitákba fulladnak.Mint elmondta, hasonló jelenséget tapasztalt Balin is. Az ott eltöltött idő az azonos partszakaszon működő bázisokat próbálta rábírni valamiféle együttműködésre, közös fellépésre, kevés sikerrel. Érvelése szerint nekik nem egymással, helyben dolgozó bázisokkal kellett volna vetélkedniük, hanem a malajzaiai, thaiföldi konkurrenciát legyőzve kellett volna minél több turistát Balira csabítaniuk, mindannyiuk érdekében. Ugyanezen analógia alapján állítja azt Bobály Mihály, hogy itt sem az a megoldás, hogy iskolák és búvárrendszerek egymást járassák le, hanem a hosszú távú sikerek érdekében, közösen fellépve kell elhódítani a lehetséges érdeklődőket a konkurens extrémsportok, mint a síelés, a siklóernyőzés vagy a sziklamászás elől. Amíg viszont a marakodás zajlik, erre nem lesz lehetőség.
Felvetődött, hogy a Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) mit és hogyan tehet ezért, és szóba került a vitákat kiváltó sportoktatói vizsga is. Az új jogszabály szerint ilyen végzettség szükséges a búvároktatói tevékenység gyakorlásához, de Bobály Mihály, sok más oktatóhoz hasonlóan, úgy véli, hogy a legelismertebb nemzetközi rendszerekben szerzett oktatói minősítés, mellyel bárhol a világon hivatásos munkát végezhet egy búvároktató, elegendő kell, hogy legyen. Hiszi, hogy nem a kötelezővé tett tanfolyam - ami bizonyos köröknek remek bevételi forrást jelent - tesz valakit igazán képzett búvároktatóvá.
Kitért arra is, hogy nehezen értelmezhető számára a Magyar Búvár Szakszövetség szerepe is, hiszen érdekes módon nem tartoznak az MBSZ égisze alá a világszerte legismertebb és legtöbb kártyát kiadó nagy szervezetek, a PADI, a NAUI vagy az SSI hazai partnerei. Ezekhez a rendszerekhez köthető a nálunk kiadott minősítő kártyák többsége is, tehát az a különös helyzet állt elő, hogy a hivatalos hazai szakszövetség gyakorlatilag eleve képtelen képviselni a búvárok többségét, hiszen nincs is velük semmiféle kapcsolata.
Ennek kapcsán vetette fel egy olyan, esetleg alulról szervezedő új érdekképviselet létrehozását, ami leválthatná az MHSZ-gyökerekre épülő MBSZ-t. Persze nyilvánvaló, hogy jelen pillanatban nehéz elképzelni bármiféle olyan szervezetet Magyarországon, ahol minden rendszer képviselői őszintén és valóban hajlandóak lennének a közös munkára.
Jelenleg sajnos az MBSZ valóban nem tudja betölteni azt az ellenőrző szerepet, amit pedig fel kellene vállalnia.
Saját tapasztalat alapján szóba került az a minőségbiztosítási rendszer, aminek köszönhetően a PADI elméletileg folyamatosan kontrollálja az oktatói tevékenységet, és igyekszik fenntartani a magas színvonalat. Bobály Mihály a közszájon forgó különféle pletykák, rágalmak és híresztelések kapcsán elmesélte azt a kezdeményezését, amit az internetesen fórumokon felröppenő, PADI-oktatók tevékenységét kritizáló hozzászólásokra reagálásként tett közzé.
Honlapjára feltette azt a bejelentőt, amivel a PADI számára jelezni lehet, ha valamelyik oktató tevékenységével kapcsolatban kifogással él valaki, ám beszélgetésünk időpontjáig még egyetlen ember sem jelentkezett azzal a céllal, hogy valódi bejelentést kíván tenni. Ezek után pedig feleslegesnek tartja az erről folyó parttalan vitát, noha azzal maga is tisztában van, hogy kóklerek bizony vannak a szakmában. Az vitán felül áll, hogy a képzetlen búvárok magukra és másokra is veszélyt jelentenek, és éppen ezért vetődött fel az is, hogy az MBSZ mit tesz azért, hogy a tanulók jól tudjanak oktatót vagy iskolát választani.
Az úgynevezett elismert iskolák mindösszesen a MBSZ-szel kapcsolatban álló CMAS, UEF vagy NASE képzést végző búvárközpontok közül kerülhetnek ki, tehát ez jelen állapotban nem nevezhető jó megoldásnak. Az MBSZ meglehetősen elfogult az egyik nagy szervezet irányában, hiszen annak tagszervezete (a szerk. megjegyzése: az MBSZ honlapján jelenleg alig hat "elismert búváriskola" található, nem szerepel közöttük például szegedi, székesfehérvári, pécsi, győri, szombathelyi, miskolci, debreceni; az oktatás fejezet alatt a CMAS rendszerű képzést ismertetik), de mi van azokkal, akik valamilyen nehezen magyarázható okból mégis más rendszerben tanulnának? Az MBSZ honlapja sajnos nem sok fogódzót nyújt a számukra, és innentől kezdve válik érdekessé az a felvetés, kit és hogyan is képvisel a szövetség Bobály Mihály véleménye szerint.
Ráadásul káros az olyan "finoman megfogalmazott, de félreérthető" megjegyzés, miszerint az MBSZ elismer bizonyos iskolákat, de ezek mellett vannak olyanok is, akik viszont inkább a "futottak még" kategóriába tartoznak. Ettől az embernek könnyen az az érzése lehet, hogy az elismert iskolák tuti módon oktatnak, a többiek pedig, éppen csak úgy vannak. (A szerk. megjegyzése: a beszélgetésben a Népszabadságban megjelent cikkre utalt beszélgetőpartnerünk, melyet a napokban teljes terjedelemben le is közöltünk.)
Természetesen beszélgetésünk során a felvetett problémákra aligha tudtunk gyors megoldási javaslatokat adni. Úgy gondoljuk viszont, hogy az értelmes párbeszédre akkor is szükség van, ha e pillanatban még úgy tűnik, nem lehet összeegyeztetni az érdekellentéteket.
Bobály Mihály arról szeretné meggyőzni az érdekelteket, hogy igenis van ok, ami miatt egy csapatban kellene játszani a búvárkodásban dolgozóknak, és az a közös üzleti érdek mellett az, hogy a búvárkodás oktatása a lehető legszínvonalasabb legyen Magyarországon, bármely oktatót vagy rendszert válassza valaki. Mi a magunk részéről annyit tehetünk, hogy teret adunk a véleményének, hátha mások is elgondolkodnak rajta.
Gonda Rudolf
(átlag: 4.4) nehéz körülmények 
Horvátország
